Ugyancsak szerepe lehet a kotlósnak a kis létszámú, különleges díszbaromfifajták szaporításánál, ahol még a legkisebb kapacitású keltetőgépet sem tudjuk kihasználni. Ennek kapcsán tudni kell, hogy a modern fajták és hibridek nem kotlanak meg. Ezekből ez a tulajdonság a tenyésztés során elveszett. Megkotlanak azonban a magyar tyúkok, a japán tyúkok és a díszbaromfiak jó része. A selyemtyúk ezek közül is nagyon megbízható, gondos kotlósnak számít, amellyel nemcsak a tyúkfélék, de a díszkacsák tojásai is kikeltethetőek.

A kotlós még a gyakorlatlan állattartónak is azonnal felismerhető, mert makacsul ül a fészekben, igyekszik onnan a többi tyúkot elűzni, s ha nyúlunk feléje tollát borzolva jellegzetes, cserregő, méltatlankodó hangot hallat. Ha sem nekünk, sem a szomszédságnak nincs szüksége kotlóra, akkor az ilyen állatot kivesszük a fészekből, és világos, szellős helyre zárjuk néhány napig, amíg fel nem hagy a kotlással. Ha azonban szükségünk van rá, akkor egy hétnél nem idősebb, keltetni való tojást teszünk alája, a tyúk és a tojás méretétől függő számban annyit, amennyi még biztonságosan elfér alatta. Nyugalmat, félhomályt és a közelben enni-innivalót nyújtunk számára.

A tyúktojások 21 napra kelnek ki. Addigra készítenünk kell egy ládát vagy ketrecet, amiben az első napokat tölthetik a kiscsibék az anyjukkal. Gondoskodjunk számukra már a kikelés napján csibeitatóról, amibe nem tudnak beleesni, és etetőről, amely alacsony peremű kartondoboz is lehet. Indító tápot, vagy kevés tejporral kevert gazdasági abrak darát kínáljunk számukra, amit néhány nap múlva apróra vágott zsenge zöldfélével egészíthetünk ki.

(cikk: Bálint Katalin; forrás: http://edenkert.hu)